Kezdőlap

2019. szeptember 16. hétfő
Boldog névnapot Edit

Menü
Aktualitások

Aktualitások megtekintéséhez kattintson ide!

Sarudiak

Idősek napja - rendezvény

Az őszi program versekkel, zenével, a Pávakör fellépésével az időseket köszönti. Az emléklapokra az idősek napjára meghirdetett gyermekrajz pályázat nyertes művei kerülnek.

ENSZ világnap: október 1.

Idősek napja

Az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1-én megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió lakosáról.

A demográfiai adatok szerint jelenleg a Földön körülbelül hatszázmillióra tehető az idősek száma, az elkövetkező húsz évben pedig számuk megkétszereződik. Ahogyan már a népesedési világnapnál szóba került, a jóléti társadalmakban régóta problémát okoz a születések számának csökkenése, ezzel együtt pedig a lakosság elöregedése. Azokban az országokban, ahol a túlnépesedés okoz gondot, várhatóan a születések száma ugyancsak csökkeni fog, és negatív népszaporulat alakulhat ki.

Az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján először 1991-ben rendezték meg az idősek világnapját, 1999-ben pedig hasonló elnevezésű éves rendezvénysorozatot tartottak. Az intézkedés célja, hogy középpontba helyezzék a méltóságteljes öregkort, valamint az idősöket visszaintegrálják a gazdaságba. Európában az aktív munkaerő csökkenése miatt egyre nagyobb hangsúlyt kap az idősek foglalkoztatása, ezzel is pótolva a munkaerőhiányt valamint segítve a teljes értékű élet fenntartását.

Idősek napja

A 2001-es népszámlálási adatok szerint ma Magyarországon minden ötödik ember időskorúnak számít, vagyis már betöltötte a hatvanadik életévet. Területi elosztásban Budapesten illetve a kistelepüléseken élnek a legtöbben, a nemek közötti arány pedig igen egyenetlen: az idősek 61%-a nő. Az előző népszámláláshoz képest jelentősen csökkent a többgenerációs családok száma, az idős emberek többsége egyedül vagy másik időssel él együtt.

Az öregedő magyar társadalom új kihívásokat teremt a szociális ellátás és a foglalkoztatás területén. A rugalmas munkavégzés hiánya ebben az esetben is megnehezíti az elhelyezkedést. Magyarországon jellemzően a diplomás és az érettségizett idősek nem esnek ki a munkaerőpiacról, a kevésbé iskolázottak esélyei rosszabbak ebből a szempontból.